Baba masszázs

2010. febr. 9. 2010. febr. 9. 13:17, MedvEmese , még nincsenek kommentek

Olyan sokat írok játékokról, de eddig keveset írtam a baba testéről. A test megismerése babakorban kezdődik, négy hónaposan a kezét, majd a lábát, később a mozgását és az egyensúlyát ismeri meg – egy évesen eljár, vagy akár szalad.
Ebben a korban, vagyis egy éves kor előtt, akár kisbabakorban érdemes elkezdeni a masszázst.
Ha a baba hasa fáj, ha kólikás, olyan természetes, hogy simogatjuk. Ha pelenkázzuk, természetesen jön a simogató mozdulat, részben mert kezünk melegével is melegen tartjuk a testét, részben mert esetleg kenőcsöt kenünk rá.
Olyan természetes, ugye?

És mégis megállunk ebben a folyamatban sokszor, mintha nem tudnánk magunktól, hogy hogyan is jó masszírozni.
Így is van. Magunktól sokszor nem merjük. Nos, ha egyébként szívesen masszíroznál, csak egy kis fogástanulás hiányzik, akkor én nagyon ajánlom:


„A babamasszázs az érintésművészet egyik alkalmazott formája, rendszeres végzése elősegíti az izomrendszer növekedését és a mozgáskoordináció kialakulását.
Serkenti a létfontosságú szervek működését (emésztés, keringés, légzés). Lehet, hogy ellentmondásosnak tűnik, de a serkentő funkcióval párhuzamosan segít a relaxációban és az esti elalvásban.  „ Gondoltad volna? Én is csak most, amikor masszázst kezdtem tanulni, jöttem rá minderre. Persze valahol belül tudtam én, de mégis. Jobb ezt szakembertől (is) hallani.

Kategóriák

Tanulás-tanítás , Mentális Egészség

Címkék

baba , kisbaba , masszazs

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.