Baba a családban. Tanítjuk? Neveljük?

Baba a családban. Kell-e a két éven aluli kisbabánkkal, kisgyermekünkkel foglalkozni? Vagy csak játszania kell? Egyedül vagy velem? Babatanítás, lexikális tudás fejlesztés, nyelvtanítás. Nézelődés a könyvek és cikkek világában azért, hogy szemünk fénye okos, értelmes gyermekké válhasson.

mondja Nono ebben a bejegyzésében.

http://nononaploja.blogspot.com/2009/05/szep-napot-mindnekinek.html

Hihetetlen hogy a 7 hetes Kisbabám, már igényli azt h játszanak vele.....de tényleg. Vannak kedvenc játékai és szinte kéri h játszak  vele

Igen, ez pontosan így van, és ezt is kell tennünk. Játszani vele. Evés előtt és után, ahogy ő teszi, vagy máskor, de minden egyes ébrenléti szakazban.

Ő a kedvenc játékait sorolta fel, még ezen kívül is tudok felsorolni sokat a www.kreativbaba.hu oldalon bemutatott könyvemben, de nem a játék a fontos  még ekkor, hanem mi. Elég lenne a szavunk, a mimikánk, a hangunk, a fény a szobában, de persze jópár játékot is használhatunk. A lényeg, hogy játsszunk, foglalkzzunk vele 5-8 alkalommal negyedórát.

Ezt ugyan a tanulás témakörbe illesztettem itt bele, de mint tudjuk, neki minden tanulás, a színek és a minták is, sőt anya hangjának vagy illatának felismerése is.

 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Amerikában megkövezik az előző harminc év gyereknevelési guruit. Egy egész generáció felnőtt a „sokat érsz, különleges vagy, belőled csak egy van, csodálatos vagy” kifejezéseken, ami itt nem csupán kimondott szó, hanem érzelmi töltete is van.

Ettől aztán önbizalmuk lett, amit most rossznak mondanak.

Én jónak mondanám, de csupán az első lépésnek. Az önbizalom fontos ahhoz, hogy megtegyünk valamit, parancs nélkül, nem más akarata folytán, hanem saját ambíciónk miatt.

De ha nem teszünk semmit, akkor az önbizalom érzése nem tud máshogy formát ölteni, mint önzőségben. „ÉN ÉN ÉN – ez lehet ÉN teszek, ÉN megcsinálom, ÉN megalkotom, ÉN segítek neked, de persze megmaradhat az ÉN akarok, ÉN-nekem szükségem van, ÉN parancsolom szinten is.

 

Én mindig azt mondom, hogy az önbizalmat nem szabad elvenni a gyerektől, hiszen az megvan neki. Ő akar érezni, felvenni, eldobni, szájába tömni. Ezt nem szabad elvenni, hanem támogatni kell. Csupán azzal, hogy hagyom. Dicsérni? Én azt hiszem, hogy nem szabad túlzásba vinni. Dicsérjük meg azt, amit mi jónak tartunk, de inkább ne is dicsérjük – fejezzük ki, hogy ez jó volt nekünk, tetszett a szomszéd néninek, és apa is örül. Tegyük hozzá azt is, hogy minek, legyen a dicséret mindig specifikus.

„de jó, hogy a helyére tetted a cipődet! Apa is örülni fog, hogy az övét is betetted!”

„a boltos néni visszaköszönt, annyira örült neki, hogy szépen köszöntél”

Tudom, tudom. A boltos néni nem mindig köszön vissza. Alkalomadtán ez rossz példa. Hiszen a másfél éves, köszönést tanuló gyereknek talán korai magyarázni, hogy nem mindenki örül az ilyen egyszerű dolgoknak.

Talán válasszunk másik boltot?

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Feketénél feketébb fekete az éjjel (Nemes Nagy Ágnes)

 

Így vagyunk ezzel mostanság, az év leghosszabb éslegsötétebb éjszakái ezek. Űzzük is el fénnyel, énekkel, dallal.

De jajj, nem ez a bejegyzés címe, nem emiatt írok.

Hanem mert eszembe jutott egy kisfú, a kórházi ágyon, műtétet követően.

Színes ceruzákat, rajzkészletet vittem neki. Anyukájával beszélgettem, és ő közben máris elkezdett színezni.

Fekete erdő, fekete felhő, fekete-fekete-fekete minden.

 

Még költői leszek én is, de megint eltérnék a tárgytól.

 

A gyermekek feketének látják a világot, mint mi is, ha trauma éri őket.

Nincs ezzel mit tenni. Feketét rajzol feketével, és mi ezt nyugtázzuk. Nem segítjük, nem magyarázzuk, és főleg NEM beszéljük le róla. Hiszen ez terápia saját maga számára.

 

Természetesen nem arról beszélek, mikor egy néni nadrágja fekete, vagy a bácsi haja!

De nem lehet mindenki költő és író, kimondottan nem kisgyerek korában, hogy a feketéket versbe, dalba, prózába szedje. Biza ki kell azt magukból adni, rá a szép fehér papírra, így az fogja fel bánatukat.

 

Mi pedig, aggódó de megértő szülők, örülünk, hogy a fekete bánat, a fekete nappal távozik gyermekünkből a ceruzán át. Kifaragjuk azt a feketét, és majd egyszer pótoljuk, ha elfogyott.

Lehet persze, hogy addigra már csak égszínkéket, pirosat, sárgát, zöldet használ. Feketét egyszer sem.

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Az autizmus függ a csapadékos időjárástól? Kétszeresen, a kutatás tanulsága szerint.

Nosza, költözzünk napfényre!

Ugye, milyen bugyuta megfogalmazás? D mégis igaznak hat a számok tükrében.  Ugyanis azt találták, hgoy ahol sokat van rossz idő, ott nagyobb az autisták százalékos előfordulása. Általában már 18 hónapos kortól észlelik.

Természetesen ez az autisták előfordulásáank gyakoriságáról szóló cikk is leírja, hogy nem az eső a hibás. De mi függ az esőtől, amitől függhet az autistává válás? Például attól, hogy sokat van benn a lakásban a kisgyermek, kevés napot kap, esetleg kevés a D vitamin a szervezetében. A sokat szobában levés lehet, hogy sok TV nézést takar.

 

Döbbenetes tény: "Az elmúlt 30 év során az autizmus előfordulási aránya nagymértékben növekedett. Míg korábban minden 2500 gyermekből csak 1 betegedett meg, mára ez az arány minden 150-ből 1-re módosult." 

JAJJ!

Még egy valami,  ami a modern kornak is betudható!

 

Mi is az az autizmus?

 Egy ideg fejlődési rendellenesség. Gondoljunk a híres Rain-man filmre.

Szocializációba nehezen illeszkedik be, megkésik a nyelvi fejlődés, a gyermek nem együttműködő, szinte rögeszmés bizonyos dolgokban, és nagyon szüksége van tárgyak és rutinok biztonságára. 

A tüneteiről: szeret magában lenni. Kevés dolog érdekli. Kommunikációt keveset használ. Állandó visszatérő gondolatok. Kívülről nézve céltalan és körülményes foglalatosságok.

 

A legfontosabb ismérve a társadalomnak a kommunikáció hiánya, vagyis az autista gyermek nem is akar kommunikálni. Így persze a társadalomba nehéz beilleszkedni.

Az autista címszóban a wikipédián találtam egy nagyon érdekes mondatot: 

"Bizonyos autista gyerekek és felnőttek viszont, akik képesek funkcionális szinten kommunikálni, ellenzik a gyógyításukra irányuló kísérleteket. Véleményük szerint az autizmus nem betegség, és nem fogyatékosság, hanem a létezés egy módja. Ha sikerülne eltörölni, akkor elveszne az emberi agyberendezés sokféleségének egy darabja. Nincs egy "egészséges" ember az autizmus mögött: ez beépült a személyiségükbe, és ha ezt meg akarják változtatni, akkor a személyiségük ellen intéznek támadást. Egyesek közülük odáig mennek, hogy egyes tüneteket mellékterméknek minősítenek, amit kommunikációs nehézségek okoznak, mivel a nem autista emberek nem tudnak velük megfelelően kommunikálni, és nem tudnak velük együttérezni sem."

 

Ez számomra azt jelenti, hogy sokfélék vagyunk. Még az is lehet, hogy tényleg van a cikkek azon kitételének alapja, miszerint "azért van több autista, mert többet diagnosztizálnak".

Azt is levontam, mint következtetést, hogy a nevelés, a környezet is hatással van erre, nemcsak a gének.

Sőt, még tovább is megyek: mindenkinek van szüksége egyedüllétre, bezárkózottságra, elvonulásra. Az autista gyerekek a világ kizárásával teszik meg ezt. Mások meditálnak, vagy kertészkednek, esetleg túráznak - egyedül. Van egy halláskárosodott ismerősöm, ő egyszerűen ki tudja kapcsolni a világot - csupán kiveszi a nagyotthalló készüléket. 

NA DE mégis, valami nem jól van, ha a gyermek nem akarja magáénak érezni ezt a szép világot!

Ez az én privát véleményem, és én a Kreatív Baba Programban így fogalmaztam meg: a gyermeknek mindig kell élmény, nem is kevés. De mindig csak annyi, és nem több, mint amit fel tud dolgozni. 

Ha nem tudja feldolgozni, kihúzódik. Kisbabaként elalszik - de jó neki. Később viszont hisztis lesz sok kisgyerek a tv villódzásától, esetleg apatikus attól, hogy nem szabad semmit sem tenni benn - pedig őneki mozgásigénye van!

Természetesen nem lehet azt mondani, hogy a gyermek autista lesz, ha nem ugrálhat, ha nem mehet ki, ha borús idő van. 

Voltaképpen ma sem tudják az okokat pontosan a tudósok. 

 

Valami biztatót kellene írnom a végére. 

Az egyik az, hogy az autisták is tudnak boldog életet élni - csak ők máshogyan. Az elfogadás itt is nagyon fontos.

A másik, hogy az autista kisgyerekek (sokkal több a kisfiú közöttük, ez is érdekes) is fejleszthetőek, mind értelmi képesség, mind kommunikációs képesség tekintetében. Valószínűleg az értelmi képességek elmaradásának is a kommunikációs képesség hiánya az oka.

A harmadik, hogy figyeljünk a kisbabánkra, figyeljünk nagyon egy éves kor körül. Fontos, hogy a gyermek kommunikál (jellel, beszéddel, kiabálással) ne csak beszéljünk neki, hanem arra válaszoljunk, amit ő mondhat. 

 

 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

A Down kór szindróma említése megfagyasztja a levegőt. Katasztrófális érzés kerít hatalmába. A puszta sérülés is katasztrófális, de az, hogy nem segíthetünk rajta, nem tudunk vele mit kezdeni, szinte lebénít. Látjuk magunk előtt a tehetetlenségbe burkolódzó hétköznapokat, amikor nincs közte ünnep.

Pedig ez nem igaz. Nem mondom, hogy  felkészülve jobb, mert erre - szülőként - nem lehet felkészülni. Hacsak nem gondolkozunk azon, hogy Down kóros babát fogadunk örökbe. Erre most is van lehetőség a (a 20/260 7793 számon Steinbach Évát kell keresni) mert a szülők a kórházban hagyhatják ilyen esetben a csecsemőjüket, és sokan meg is teszik.

Lehet azt kérdezni, hogy miért nem veszik észre előbb, és miért nem szűrik ki? Ma reggel több cikket is elolvastam (az oldal alján felsorolom) és azt szűrtem le belőle,

•  a szűrővizsgálatok bevezetése és egyre szélesebb körű elterjedése ellenére is nő, vagy legalábbis nem csökken a Down kóros szindrómával születettek száma
• nem örökölhető, hiszen génhiba, viszont e miatt a szülők éveinek számával növekszik a kockázat (jelentős mértékben az anyai kor 40 év felett, apai kor 50 év felett befolyásolja)
• nem tudni pontosan, de sokszor vetéléshez vezet a rendellenesség. Nem tudni, hogy a vetélések hány százalékát okozza ez, viszont nagyon sok kezdődő vetélést megállítanak a modern eszközökkel, és ezért is növekedhet számuk
• a szűrések egy része olyan, ami nem jelent kockázatot a magzatra és anyára (pl vérből) de a tuti biztos, az AMINOCENTÉZIS ELJÁRÁS már vetélési kockázatot rejt magába.
  
• sokszor a születés után sem derül ki azonnal, csak a vérvizsgálatból, ami akár egy hónapig is elhúzódhat

Nos, ezek a tények, ezek ismeretében csap össze sok érzés, filozófia, érdek. Abortálják? Megszüljék, Felneveljék? Modern Tajgetosz?

Sokszor NINCS választási lehetőségünk előre, a csecsemő megszületik, és tényleg ugyanolyan aranyos, csodálatos, mint az összes többi baba. Mi változik meg, amikor megkapjuk a diagnózist?

Először is a hangulatunk, erre reagál a baba is. Ez öngerjesztő folyamat, és lefelé visz.

Utána pedig - jó esetben, mondom én, de kívülről mondom, mert nem nevelek ilyen gyermeket - elindul egy összefogás a családban, baba és szülő között a fejlesztésért.

FEJLESZTHETŐ !!!

Itt van igazi tere a baba tanításnak, fejlesztésnek. Ide kellenek igazán a kutatási eredmények!

Mire lehet alapozni? A természetes kíváncsiságra és az érzelmekre.

• A sérült gyermekek befelé fordultak általában, ezért a természetes kíváncsiság, ami extrovertáltságot feltételez, kissé háttérbe szorul. Ezért kell több ingert, több színt alkalmazni - időnként
• a Down kóros gyermekek nagyon érzelmi lények, hihetetlen szívük van, ezért az érzelemmel teli szülő, az anya és az apa a legjobb tanár. Hiszen ők elsődlegesen érzelmi odafordulást várnak, és arra tudnak reagálni.
  
• csodálatos másodlagos képességek (művészi) vannak bennük, ezt számos cikkben, színházban kiemelték.
• szobatisztaság, járás, beszéd később alakul ki, de kialakul. Képesek önálló életre is, bár némi külső ellenőrzéssel.

Egy kis filozófia a végére:  Nem látom jelét, hogy modern korunk ki tudná küszöbölni ezt a "rendellenességet", vagyis elképzelhetőnek tartom, hogy szerves része az életünknek. Nem elhatárolni kell magunkat, hanem befogadni. Amit kapunk cserébe, az a nyitottság, érzelmi töltés, és a szeretet. Ezek a gyermekek, felnőttek ugyanis szeretetet adnak, nagyon sokat, és nem is csak valamiért cserébe.

Több Down kóros születik. 

Down kór érthető leírása képekkel.   

Tesztek és hatékonyságuk. 

A kórról a wikipedián.   

A Down egyesület, aki babák örökbe adásával is foglalkozik. 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Furcsa cím, de ha van ember kategória, akkor van gyerek kategória is.

Az ember kategóriákat már megszoktuk.

Vannak

asztrológiai jegyek, Napjegyből 12, aszcendenssel együtt 144

nőknek különféle istennőtípusok

vezetőknek, menedzsereknek karriertípusok

személyiségjegyekre legalább négy típus

alkatra 3-5-7 típus

számmisztika szerint 9 fő típus

Majd segítetek még, hogy miben milyen típusok.

 

A lényeg nem abban van, hogy milyenek, hanem abban, hogy jók-e vajon ezek a besorolások?

Mindnyájan tudjátok, hogy az ember, a gyerek, a szülő ugyan besorolható ilyen-olyan típusokba, de ezek nem fogják jól leírni a tulajdonságokat.

Vagy mégis?

Az biztos, hogy ha valamiből választani kell, sok-sok dologból, mondjuk ajándékból, ruhából, akkor egy-egy hüvelykujjszabály bizonyosan segít a választásban.

Milyen lehet a gyermek?

Amikor eljön hozzám egy szülő és egy gyermek, először a gyermeket nézem. Ahogy játszik, ahogy az anyukával, vagy éppen az apukával kommunikál, ahogy a testvérével beszél...

Bennem rögtön kialakul egy kép a piciről. Milyen ő? már válogatom is a játékokat magamban, hogy neki mik valók.

Ha elképzeljük a baba-gyermek skálát, mintegy kör alakban, valahol a kör közepén lenne jó a gyermekünk. Kicsit ilyen, kicsit olyan, néha ilyen, néha olyan.

Boldog. Akkor boldog, ha minél több mindent kipróbál, megvalósít, és lehetőleg nem megy el a szélsőségekbe.

Vagyis típustól függően ajánlok nagymozgásosnak olyat, ami abból kiindulva de a kismozgások felé viszi. Mondjuk az aszfaltrajzkrétát. Hiába adnám a kezébe a ceruzát, le sem ülne. De így talán elindul befelé.

Kismozgásosnak egy kisautót, amivel csak kicsit, de mászik is. Nem a labdát elsőre, hiszen az elgurul messzire, és nem fogja követni.

Így működök én, mint játékajánló szakember.

A szülő azonban nagyon jól ismeri a gyermeket, így csak azt kell átadnom neki, hogy hogyan válasszon. Ez az elmélet.

És hogy miből választhat. Ez a Praktika.

 

Akarja a szülő ezt megtudni? Szerintem igen. A gyermek a legnagyobb kincsünk, ezért a gyermek fejlesztését, nevelését, szeretését nem adjuk át másnak, legalábbis nem az első két évben.

De ha mégis átadnánk, akkor az lenne jó, ha tudnánk, hogy kinek: csakis olyanoknak, akik hasonló nevelési elvek alapján, hasonló irányultsággal foglalkoznak a gyermekkel.

Aki a legnagyobb kincsünk.

Szerintem ettől leszünk jó szülők. Elég jó szülők. (ez azt jelenti, hogy saját gyermekünknek, mi vagyunk a legjobb szülők, ha odafigyelünk, ha akarjuk, ha motiváltak vagyunk)

Eddig a Kreatív Baba Program főleg a Praktikákról szól, de most úgy gondoltam, hgoy sokkal több elmélettel, filozófiával, játékokról szóló elmélkedéssel fogom kiegészíteni azért, hogy én, Te, a szülő könnyebben válasszon a lehetőségek közül.

Végülis NEM típusba sorolom a gyermeket, hanem a szituációt sorolom típusba.

Így már el tudom fogadni a típusozást.

Érdekelne? Szólsz?

www.kreativbaba.hu

 

 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Édes ez a modern kori oktatófilm - mielőtt hasunkat fogjuk a nevetéstől, érdemes átgondolni a következőket. Figyelem, mielőtt a kisgyerekünket akarnánk leültetni eléje, mondom, hogy ez szülők részére van.

ITT nézhető meg a Youtube videó

A bébik megszokják a pelenkába ürítést. Vagyis azt, hogy milyenek a hő-, zaj- és más hatások. Ezek nem zavarják őket, sőt, a megszokottól való eltérés, ami a szobatisztaság ellen hat.

Ez a nevetős-nevetséges kis filmecske azt mutatja be - számomra -, hogy a szülőnek hogyan is jó ezt bevezetni a másfél-három éves kisgyermekének - vagyis pozitívan, örömmel, a gyermeknek megfelelő hanghatásokkal, és a végén még látunk egy gyermektámasztót is.

Az első dolog az észrevétel. Kedvesen, de rögtön tudatosítjuk, hogy ez mit is jelent. Már akkor is tegyünk így, ha észrevesszük, ha még eszünkben sincs biliztetni.

A másfél-három évesek, ha már érzik az ingert, és szívesen ürítenének a bilibe-wécébe, akkor is félnek attól, hogy eltűnik az ő produktumuk. Ezt meg kell értenünk, akár el kell magyaráznunk, hogy a kakinak-pisinek az a jó, ha elmehet, ha lehúzhatjuk. Segít, ha látja a kicsi, hogy mi hogyan "termelünk" és engedünk el hasonló esetben.

A végén örülnek, itt elég zajosan. A kicsik szeretik az ünneplést, mi meg úgysem bírunk ünnepelni pár alkalom után, vagyis eléggé egyszeri ez a fajta zajosság.

Amit viszont nem biztos, hogy bírnak: a víz zajhatása. Lehet, hogy előbb meg kell szokniuk a WC lehúzásának zaját, nehogy ettől ijedjen meg.

 

Ez a cikk nem lenne teljes a nélkül, hogy el nem mondanám: a bilibe pisilés még nem jelent szobatisztaságot. Ugyanis nemcsak az érzékelés, hanem a megfelelő izmok trenírozottsága, vagyis a visszatartás képessége is alapfeltétel, és számomra megbízható kutatási eredmények szerint a kettőnek (időben) vajhmi kevés összefüggése van.

Vagyis a kicsik akár egy éves koruk után nem sokkal párszor belepisilnek a bilibe, amikor éppen elkaptuk a pillanatot, de - elég nagy szórással - csak 18-36 hónap között valamikor képesek ez már mindig érzékelve a bilibe-wécébe vinni.

Amikor viszont már képesek, akkor egy ilyensfajta bemutatása nagyon jó.

 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Aranyos kis újszülöttünk gyorsan változik mosolygós kisbabává. Megtanul fogni, és felfedezi, hogy van keze, lába, van játék, ami nem ő, és van anya, aki JAJJ, nem ő.

Eddig nem zavarta, hogy anya van vagy éppen nincs, - az ő szemszögéből a nem látható még egyértelmű hiány - na de most már zavarja, pont azért, mert rájött, hogy az eddigi szimbiózis, ami haj de jó volt, most felbomlott. Anya nem azonos vele, és ráadásul nincs is. Most nincs. Hiszen nem látja.

Ekkor a gyermeknek már van hiányérzete, de még nincs időtudata, vagyis nem tudja, hogy anya MAJD lesz. Őneki most nincs, ezért ő most sír.

Itt egy cseppnyi, de fontos adat: ez a korszak kb 10-13 hónapos korig tart, addigra, az elindulással, mászással a baba bárhol is van anya, meg tudja keresni. De ezt a korszakot túl kell élni - együttléttel, de nem folytonos együttjátszással.

Kivéve, ha anyán van. Anyára csimpaszkodik.

Ranschburg Jenő azt válaszolta az anyának, hogy vegye fel, és hordozza a kendőben, bármiben, bármikor a 7 hónapos babát.

Persze, de erre nekem meg azt mondta a csontkovács, ahová mentem a hordozástól beállt hátammal, hogy az európai (ez ugyan statisztika van akire nem igaz persze) nők gerincoszlopa már nem a hordozásra való.

Erre kössél csomót. Én megtettem.

Vettem a jó dolgot a hordozásból, és ez a testkontaktus, és az együttlét.

Kivettem a rossz dolgot a hordozásból, vagyis a hordozást.

Leköltöztem a gyerek mellé, aki még nem tudott utánam mászni, leköltöztem a matracra, szőnyegre. Vagy vittem a gyereket babakocsiban, etetőszékben magam mellé, a konyhába.

Bárhová, de együtt.

(Mitől nem lesz hideg a konyhakő? 3 Praktika) 

Egy praktikát írtam a Kreatív Baba praktika blogban, és persze ezer ötlet szerepel a kis Zsebikönyvben.

Még egy szó: az a bizonyos félelem a szeparációs félelem. Ismerik a pszichológusok. Ismerik a gyerekorvosok. Most már mi is, hiszen a mi életünkről, mi hátunkról, és a családi szokások kialakulásáról van szó.

 

 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Egy bájos ikerpár videóját néztem ma reggel.

A két kicsi tünemény egy bogarat nézeget. Felváltva mennek közelebb, hátrébb, dobolnak a lábukkal, és időnként egymásra néznek, mintha mondanák: "most te jössz".

Kettőjük között teljesen kiegyensúlyozott kapcsolatot látok. Gyerekkori emlékeim szerint ilyen nem is létezik, azonban egy ikerpár anyukája elmesélte, hogyan van ez.

"Fontos, hogy egyikük sem akar a másik fölé kerekedni, legalábbis nem hosszútávúan. Segítik egymást, ha egyik beteg, a másikuk átveszi az irányítást, figyelnek egymásra"

 

Testvérek között ezt nehezebb megvalósítani a korkulönbség, és ebből adódóan az egyikük nagyobb önállósága miatt.

 

A gyermekkel nekünk, felnőtteknek, ilyen kapcsolatot kell felépítenünk, ha éppen nem szülők (felelősséget viselő, döntési helyzetbe hozott felnőtt) vagyunk.

Vagyis ha mesélünk, akkor hagyni, hogy időnként ő is közbeszóljon, gőgicséléssel, mutatással, kérdéssel.

Ha együtt ügyködünk a konyhában, hadd legyen övé egy-egy művelet. Felváltva is lehet az almát a kosárból a tálba pakolni.

Ha együtt mosunk, egy pirosat ő választ a kupacból, másikat én.

Talán még a "cipzárban" történő besorolás is jobban fog menni gyermekünknek majd egyszer, az útszűkületben a mozgó autóval.

Ez persze csak vicc. De remélem, nem csak álom. 

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-

Majd egy hete tart a tragédiába torkollott születésnek a boncolgatása. Ekkor előtérbe kerül minden érv, pro és kontra, ami az újszülött fogadásával kapcsolatos. Most éreztem úgy, hogy egy kissé rendet vágok az információk mezején.

Közvetlen születés előtt 

Az első a zene, az illat, a füstölő hatása a magzatra, és a születésre.
Fontos két dolgot elkülöníteni.
Ezek a szülő nőre hatnak. A magzat hall ugyan, de a szívdobogás zaja erősebb. Nem véletlen, hogy a magzati zenehallgatás a pocakra tett „fülhallgatón” keresztül történik. Hall ő mást is, de nem olyan meghatározó számára. Fontos, de nem egyedüli fontosság. A szülés közben pedig hangosak az egyéb zajok, tehát ugyan hallja a zenét, de nem olyan nagyon, hogy ez számára meghatározó legyen.
Viszont az anya számára lehet meghatározó. Ha pedig az anya jól érzi magát, akkor a szülés könnyebb lesz, mert ő el tudja engedni magát, és az alsó izmokat. Könnyebben tágul, könnyebben engedi ki magából a babát.
Vagyis nem az újszülöttnek fontosak a fenti, sokszor különcségnek titulált eszközök, hanem a szülő nőnek, de a szülő nő jólléte egyenesen, közvetítő nélkül, és azonnal hat az újszülöttre. Tehát, ha az anyának jót tesz bármi kiegészítő, és nem káros senkire, akkor miért is ne?
De ha valahol nem lehet bármelyiket alkalmazni (füstölő illata zavar valakit, akinek jelenléte kívánatos a szobában) akkor helyettesítsük olyannal, ami betölti ugyanazt a célt:
•    Zene, lágy, ringató, erőt adó
•    Illatok, füstölők, jó emléket felidéző, ellazulást hozó
•    Póló, hálóing, ruházat, ami puha, kedves, jó emléket és jó érzéseket ad
•    Kellemes meleg!
•    Finom érintések, amik jól esnek az anyának.


Megszületik a baba.

Innentől beszélhetünk arról, hogy neki mi esne jól, hiszen eddig az esett jól a babának, ami a mamának.
Innentől is nagyon össze vannak érzelmileg kötve, vagyis ha az anya jól van, és a baba vele van, a pucér bőrén, akkor a baba is jól lesz érzelmileg.

Ha a baba valamiért külön van, akkor kell beszélnünk arról, hogy neki mi a jó.
A baba eddig melegben volt, puhában, síkosban, hiszen magzatvízben volt. Nem hatott rá a gravitáció, nem hatottak rá tompítatlanul a fények, hangok, viszont volt folyamatos ennivaló - ezt a miliőt kellene visszahozni.
•    Lágy hangok, a megszokottak, anya és apa hangja, akár felvételről is, a megszokott zene, akár magnóról, akár más lejátszóról.
•    Testhőmérsékletű hely, vagy puha, lágy takaró. Birkára, speciális gyapjú takaróra is szokták fektetni, ami adja – anya hiányában – a puha gyengéd érintést.
•    Vízbe teszik, úsztatják, ez azért jó, mert nem kell kicsi, még nem erős izomrendszerének tartania a testét.
•    Nagyon gyengéd fények, gondoljunk arra, hogy ő SZEMBEN van a plafon erős fényforrásaival.
•    Kaja! Ez ugyanúgy fontos. Nem csak ebédidőben, hiszen ő a folyamatossághoz volt hozzászokva.

E helyett mi van sok kórházban – nem részletezem, tudjuk ezt magunk is.

Ha a baba velünk van, akkor mindezt a pucér testünkre vétellel, kettőnk takaróba burkolásával, a szoptatási helyzet felajánlásával.

Mi a helyzet, ha ez nem valósulhatott meg?

Akkor később pótoljuk, mintegy újrajátsszuk a születés utáni csendes, bensőséges közelséget. Akár egy hétig, akár kissé tovább, amikortól lehetőségünk van rá.
Mondják, hogy az első két óra, az imprinting nem visszahozható.
Nem kellene ilyen keményen fogalmazni, már amennyiben utána vagyunk. Inkább azt mondom, hogy nehezebben, hosszabban, nagyobb kínnal, de valamilyen szinten pótolható.
Akik szerint nem visszahozható, azt szerették volna elérni, hogy egyszeri és megismételhetetlenként tekintsünk erre, és adjuk meg a szülőnek, valamint a babának azt, amiből ők mind a ketten töltekezhetnek.
Ha ez nem sikerült, akkor később, nagyobb energia-befektetéssel és nagyobb odafigyeléssel adjunk meg olyan sokat ebből, amennyit csak tudunk.

Az újszülött kor végéig,

ami kb 3-6 hét, ezeket érdemes szem előtt tartani, akár alszik a baba, akár játszunk vele, akár bemutatjuk neki az őt körülvevő világot:

Puhaság.
Finomság.
Melegség.
Ingerek, de finom és kicsi ingerektől indulva, majd haladva az erősebbek felé.
Táplálék, szinte bármikor, amikor igényli, és amikor képesek vagyunk neki megadni.
Halk beszéd, majd szépen lassan a csönd és a hangos is előfordul.
Szemkontaktus!

Jajj, olyan szép volt ez a korszak! Egy új élet, és én, ahogy ismerkedek az ő új életével.

Ui: Játék-szakértőként és babákkal, kisgyermekekkel foglalkozó szakemberként a gondolataimat a blogomban, internetes oldalaimon és szakértői oldalakon publikálom. Azért teszem, mert úgy érzem, felelősségem van a tudás átadásában, hiszen akik már keresnek, olvasnak, a gyermekre még jobban figyelve szeretnék szülői feladatukat ellátni, már elindultak egy jó úton - és ha én lehetek az egyik útjelző, a lehetőséget megköszönöm.

Ha tetszett, amit babák fejlődéséről és fejlesztéséről írtam, ajánlom szeretettel a többi témát is - ide kattintva a lap alján lehet megtalálni.
-